Szennyezett DNS-minta miatt tömeges ügyfelülvizsgálat

Valamennyi, DNS-elemzés segítségével feltárt esetet felülvizsgálnak az ausztráliai Victoria államban, miután kiderült, hogy szennyezett minta alapján vádoltak meg kétszeres gyilkossággal egy férfit.

A júliusban emelt vád szerint Russel John Gesah 24 éve megfojtott egy asszonyt és annak kislányát. A hatóságok krimináltechnikai áttöréséként értékelték a DNS-vizsgálatot, amely összefüggésbe hozta a gyilkosság helyszínén talált ondófoltos ruhát Gesah-val. Szerdán azonban visszavonták a vádat, mert kiderült, hogy a 43 éves férfitól vett minta a laboratóriumban véletlenül érintkezésbe került a ruhával.


"Victoria állam rendőrsége mélyen sajnálja a hibát" - mondta Simon Overland rendőrfőnök-helyettes. "Emberi mulasztás történt, de éppen azért építettünk ellenőrző mechanizmusokat a rendszerbe, hogy ezeket kiszűrjük."


Overland elmondta, hogy a tévedés miatt ellenőrzik mindannak a hétezer ügynek a dokumentumait, amelyeket DNS-elemzéssel szerzett bizonyítékok alapján göngyölítettek fel. A felülvizsgált ügyek közül több szigorú börtönbüntetéssel végződött.


A rendőrség elnézést kért az áldozatok rokonaitól és az alaptalanul megvádolt férfitól, aki egyébként jelenleg börtönben van, de a hatóságok nem árulták el, hogy miért.

Forrás: MTI