Kikaptunk

A magyar női kézilabda-válogatott 30-26-ra kikapott a kazah csapattól a pekingi olimpia tesztmérkőzésén.

Eredmény:
Kazahsztán-Magyarország 30-26 (13-12)


"Az első félidőben jó produkciót nyújtott a csapat, a folytatásban viszont bosszantóan rosszul játszottak a lányok. Kapkodtak és szétesett a védekezésünk" - mondta az MTI érdeklődésére Sinka László, a magyar szövetség főtitkára.

"Nem szabad elkeseredni, viszont mindenkitől többet várunk. Érződik, hogy a csapat szellemi vezér nélkül játszik. Sokat próbálkoztunk támadásban és védekezésben, de főleg a második félidőben semmi sem sikerült" - fűzte hozzá.

A sportvezető úgy véli, ez a teljesítmény egyáltalán nem jó előjel három nappal a rajt előtt. Ugyanakkor megjegyezte, a csapat tagjai közül sokan még mindig az átállás nehézségeivel küzdenek, bár szerinte ezzel nem magyarázható, hogy nem hajtott megfelelően a gárda.
Az olimpiai sajtószolgálatnak hasonlóan nyilatkozott Pálinger Katalin csapatkapitány:

"Nehezen megy az átállás, az elmúlt éjszaka egy percet sem aludtam. A csapat is fáradt, de ez nem magyarázat ilyen vereségekre. Jobban kell koncentrálnunk és nem követhetünk el ennyi könnyelmű hibát. Ha így játszunk a svédek ellen, esélyünk sincs."

Hajdu János szövetségi kapitány a Telesportnak úgy fogalmazott, hogy amíg a közvélemény érmet remél a csapattól, addig egy kazah öregasszony előbb hajol le a labdáért, mint a magyar játékosok.Helyi idő szerint este csapatgyűlés volt, amelyen a játékosok, edzők, vezetők elmondták véleményüket a helyzetről.

Ezzel kapcsolatban Sinka megjegyezte: a 70-80 perces megbeszélés tanulságos és hasznos volt, ésszerű gondolatok hangoztak el."A játékosok is hangsúlyozták, a legfontosabb az, hogy ne csak az edzéseken, hanem a mérkőzéseken is mutassa meg a csapat, mire képes, mert a pekingi két tesztmeccsen nagyon gyenge volt a mutatott forma.

Érződik Görbicz hiánya, de nem lehet e mögé bújni. A hangulat 'közepes', mert szokatlan a helyzet: pocsék játékkal két gyors vereség. Nagyobb koncentrációra van szükség, főleg védekezésben" - tette hozzá a főtitkár.

A magyarok kedden a házigazda kínaiakkal is találkoztak, és 28-26-os vereséget szenvedtek. Ezúttal is hiányzott Görbicz Anita, aki a pekingi elutazás előtt forrázta le jobb lábfejét. Az irányító visszatérésének várható időpontjáról Sinka nem tudott tájékoztatást adni, ám megjegyezte: a klasszis már együtt edzett a többiekkel, igaz, zokniban, de már tudott futni.

"A mozgása alapján sejthető, hogy hamarosan pályára léphet. A végső szót az orvosok és maga a játékos mondja ki" - mondta a távirati iroda érdeklődésére Sinka.Hajdu János alakulata szombaton kezdi meg olimpiai szereplését a svédek ellen.
Forrás: MTI