Gál edzője nem nagyon bízik

Gál Róbert az előzetes tervekkel ellentétben nem két, hanem három szeren próbál szerencsét a férfi tornászok szombati selejtezőjében a pekingi olimpián, ám edzője szerint egyik számban sincs sok esélye arra, hogy bekerüljön a nyolcas döntőbe.

Vereckei István sportágvezető, Gál edzője azt mondta: tanítványa hosszú, sérülésekkel teli időszak után csak májustól tudott teljes értékű edzésmunkát végezni, s az idő kevés volt arra, hogy anyagerős gyakorlatokat állíthassanak össze.

"Robi gyakorlatilag két évvel ezelőtti Achilles-ín sérülése óta nem gyógyult meg, tavaly a derekát fájlalta, idén tavasszal pedig az eddig egészséges jobb lába fájdult meg. Május óta azonban jobban van" - mondta az MTI-nek a szerdai pódiumedzésen a tréner.

Vereckei elárulta: Gál lába kímélése végett az ugrást - amelyben hatodik volt Athénban - ezúttal kihagyja, s talajon, korláton, valamint lólengésben szerepel majd szombaton. A magyar tornász - csapattársak híján - egy vegyes csoportba kapott besorolást, ebben rajta kívül egy-egy cseh, horvát és brazil rivális szerepel. A második selejtezőcsoportban lép majd a szerekhez, lovon kezd (magyar idő szerint 10 órakor), majd a korlát (11:04 ó) és a talaj (11:47 ó) következik.

Az edző egyébként elragadtatással beszélt a tornaversenyeknek otthont adó Nemzeti Csarnokról és a többi olimpiai létesítményről, egy negatívumot azonban megemlített:

"Az olimpiai falu lenyűgöző, de sajnos a sportolóknak kicsit olyan, mint a börtön. A doppingellenőrök miatt szinte alig mozoghatnak, kis túlzással az adott időben még a szobájukat sem hagyhatják el" - fogalmazott Vereckei.

Gál Róberten kívül még egy tornász képviseli Magyarországot az ötkarikás játékokon, az újonc Böczögő Dorina a nők csütörtöki pódiumedzése keretében ismerkedhet meg a csarnokkal.
Forrás: MTI