Feljelentették a polgármestert bántalmazásért

Bántalmazás miatt feljelentést tett a Baranya megyei Szemely község polgármestere ellen Komor László, a település honlapjának szerkesztője a pécsi rendőrkapitányságon.

Komor László szerdán az MTI-nek elmondta: a polgármester hétfő este a lakására hívatta azzal, hogy beszélni kíván vele. Ott azonban nem engedte be; a háta mögül egy bikacsököt vett elő, amellyel ütlegelni kezdte, miközben a honlapon megjelent hozzászólásokat olvasta a fejére.


Ez azután történt, hogy a szerkesztő véleményeket gyűjtött a falu lakosaitól a polgármesterről.
Komor László hozzátette, hogy az ütések elől elmenekült, ezért csak a hasán, a derekán és a jobb karján szenvedett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket. Amint hazaért, felhívta a rendőrséget, majd látleletet vetetett fel sérüléseiről a kórházban, a megyeszékhelyen.


A honlap szerkesztője közölte: a polgármestert nem ilyennek ismerte, eddig mindig meg tudtak egyezni egymással. Név említése nélkül jelezte, a történtek óta megpróbálták rávenni arra, hogy feljelentését vonja vissza.


Szemely polgármesterét az eset kapcsán az MTI-nek szerdán nem sikerült elérnie.
A rendőrség az ügyben megkezdte a nyomozást.

Forrás: MTI