El-halasodás

Újjáéledt a tenger, s hétszer több a nagytestű homár a védett zónában, mint azon kívül öt évvel azután, hogy halászati tilalmat vezettek be egy brit sziget környékén.

Lundy szigetének keleti partja az Egyesült Királyság egyetlen olyan zónája, ahol teljes halászati tilalom van érvényben. A természetvédő szervezetek szerint többre lenne szükség, de a kormány legutóbb sokkal képlékenyebb "tengeri védelmi zónák" létesítését helyezte kilátásba.

A Lundy zónát öt éve a Natural England nevű szervezet és a Devoni Tengeri Halászati Bizottság együttesen hozta létre. A zöld szervezet tudósai úgy gondolják, hogy a zóna segíti a rákászokat, hiszen itt menedékre lelhetnek a fiatal homárok, hogy majd nagyra nőve kivándoroljanak a halászati területekre.

"Elsősorban a nagy homárok száma gyarapodott a tilalmi zónában a halászott területekhez képest. Az utóbbi években azonban már több a kis homár is a zónán belül, valamint a környékén. A két távoli kontrollponton azonban nem kétszereződött meg a fiatal rákok száma, tehát a gyarapodás valószínűleg a tilalmi zónának köszönhető" - idézte a BBC Miles Hoskint, a Natural England tengerbiológusát.

A kutatók most elkezdték jelölni a fogott homárokat, hogy megnézzék, meddig kószálnak el. A zónán kívül kifogott egyedek bizonyíthatják, hogy a tilalom igazából a halászok javára válik.
A tilalommal a Natural England elsősorban Nagy-Britannia tengereinek aprócska részletében - 0,002 százalékában - szerette volna visszaállítani a modern halászat előtti állapotot. Az övezetet nem csak a rákok védelmére hozták létre, hanem a halak, szivacsok és korallok védelmére is. Mellesleg a természetvédelem a turizmusnak is jót tett.

Forrás: MTI