"Tömegszórakoztató fegyver"

"Tömegszórakoztató fegyver" - ezzel a címmel jelent meg egy 2009. évi, erotikusnak mondható naptár, amely óriása botrányt okozott az amerikai hadseregben: katonák, családok háborodtak fel rajta, sőt, még a tekintélyes hadsereglap, a Stars and Stripes is e

A skandalumot nem is annyira maguk a fotók okozzák, hiszen ennél sokkal merészebbeket is látott már a világ, hanem a naptár szereplőjének és alkotójának személye: Alessandra Bosco 32 éves volt olasz topmodell ugyanis egy amerikai őrmester, bizonyos Edward McCoy felesége, a felvételeiről pedig honfitársa, Alberto Magliozzi készítette, aki elsősorban pacifista, erőszakellenes fotóiról híresült el.

McCoy jelenleg a németországi Kasselbachban lévő amerikai légi bázison teljesít szolgálatot, és itt él felesége is. A többi katonafeleség a naptár megjelenése óta nap mint nap elemi dühvel támad Alessandrára. Eddig még csak kocsiját rongálták meg, de mindenesetre értésére adták: személye nem kívánatos többé a bázison.

Alessandra szerint kicsinyes női bosszúról, irigységről van szó, mert asszonytársai egyrészt nem tudnak úgy reflektorfénybe kerülni, mint ő, munkája révén, másrészt pedig az a baj, hogy férjeik mostantól kezdve legszívesebben mind Alessandra után koslatnának. Az ügynek azonban valószínűleg McCoy őrmester issza meg a levét: mivel párját elöljárói "erkölcsromboló elemnek", sőt egyenesen "sorscsapásnak" tartják, idő kérdése, hogy mikor helyezik át olyan szolgálati helyre, ahol - legalábbis egy ideig - inkognitóban maradhat - írta a La Repubblica című olasz napilap.

A Stars and Stripes becsületére legyen mondva, hogy internetes honlapján (www.stripes.com) helyt adott a Bosco-üggyel kapcsolatos vitának, és a hozzászólók többsége inkább a dühöngő asszonykórust tartotta "sorscsapásnak". Természetesen férfiak voltak Alessandra fogadatlan prókátorai...