Szakmai kurzusok

Országos romaszakképzési központot és felnőttképzési szakkollégiumot avattak szombaton Balatonlellén. A szakmát adó kurzusok mellett a cigány önkormányzatokban tevékenykedő tisztviselők számára továbbképzéseket tartanak, ez utóbbiak a közéleti szereplésre

Az intézmény megnyitása mérföldkő a romák szakmai képzésében és foglalkoztatásában - hangsúlyozta Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO) elnöke az avatóünnepségen. A központ, illetve a szakkollégium általános és szakmai képzések megszerzését és a foglalkoztatás lehetőségét biztosítja a romák számára - tette hozzá.

Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára üdvözölte az ÖCO kezdeményezését, és egyúttal reményét fejezte ki, hogy az itt megszerzett ismeretek hozzásegítik a képzésben részvevőket ahhoz, hogy piacképes szakmát szerezzenek, és el tudjanak helyezkedni.

Rauh Edit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium esélyegyenlőségi államtitkára annak a meggyőződésének adott hangot, hogy jó kezekbe került a létesítmény. Elmondta: a szaktárca örömmel vette és támogatja az ÖCO elnökének és az elnökségnek a hasznosításra vonatkozó elképzeléseit.

Kolompár Orbán az MTI-nek a tábor bemutatása közben elmondta, az egykori ifjúsági tábort mintegy másfél hónappal ezelőtt adta át vagyonkezelésre az Országos Cigány Önkormányzatnak a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Mint arról az ÖCO elnöke beszámolt, a felújítási munkálatok még folynak, de szombaton a szakképző központ átadásával egy időben már 180 gyerek kezdte meg táborozását Balatonlellén.

Az egyhetes turnusok részvevőinek a szállás ingyenes, az étkezést pedig önköltségi áron biztosítják - mondta Kolompár Orbán, aki a terveikről szólva arról is tájékoztatott,: nyáron gyerektáborként, ősztől tavaszig továbbképzési központként hasznosítják majd a létesítményt.

A táborban egy időben 300 roma gyereket tudnak fogadni, az 540 órában tartott képzéseket - például kőműves, ács, állványozó - pedig havonta egy hét bentlakással 25-50 fős csoportokban szervezik.
A szakmát adó kurzusok mellett a cigány önkormányzatokban tevékenykedő tisztviselők számára továbbképzéseket tartanak, ez utóbbiak a közéleti szereplésre készítik fel a roma politikusokat - mondta Kolompár Orbán.


Forrás: MTI