A tűzszerészek helyesen jártak el

Szekeres Imre szerint a ferencvárosi malom bontási területén kedden megtalált bomba hatástalanításakor tűzszerészek helyesen jártak el.

"A tűzszerészek helyesen jártak el, dicséretben részesülnek, és továbbra is azt követelem tőlük, hogy máskor is így járjanak el" - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten a Hír Tv azon információjára reagálva, hogy az egykori ferencvárosi malom bontási területén kedden megtalált bomba egy gőzkezelő üst volt.
"A tűzszerészek változatlanul a legnagyobb gondossággal fognak eljárni, hogy védjék a magyar állampolgárok életét" - mondta a miniszter.
A Ferencvárosban hétfőn talált bombatestet korábban békés célra átalakították, de ez csak akkor derült ki, amikor a tűzszerészek kiemelték a földből - mondta el Hajdu Gábor tűzszerész parancsnok az MTI-nek pénteken, a Hír TV értesülésére reagálva.
A parancsnok elmondta: a tűzszerészek lemérték a bombát, és megállapították, az egy SB 1000 típusú német robbanószerkezet.
A bomba kibontása előtt mást nem lehetett tenni. Miután a tűzszerészek kiemelték a robbanótestet, látták: a bombát korábban átalakították és más célra használták - tette hozzá Hajdu Gábor.
Közölte: szabálytalanul jártak volna el, ha a kiemelést a terület kiürítése nélkül kezdik meg.
"Épeszű ember nem vállalta volna fel ezt. A kiindulási alap teljesen helyes volt, magát a végrehajtást szerintem normálisan csináltuk" - mondta a parancsnok. Hozzátette: fogalma sincs, mi lehetett a funkciója a levágott aljú bombatestnek.
A Hír TV pénteken azt közölte, hogy egy "gőzkezelő üstöt" néztek bombának a tűzszerészek. Hajdu Gábor a televíziónak azt mondta: két csap volt a bombatesten.
A tűzszerészek kedd este fél nyolckor közölték, hogy az általuk kiemelt szerkezet nem volt veszélyes, mert nem volt benne gyújtószerkezet. Hajdu Gábor akkor elmondta: a második világháború ideje alatt és után gyakori volt, hogy a lehullott bombákat a helyszínen hatástalanították, aztán egyszerűen betemették.
A Honvédelmi Minisztérium szóvivője az MTI-nek nyilatkozva pénteken felháborítónak nevezte, hogy a tűzszerészek szakszerű és törvényes munkáját "megpróbálják ellehetetleníteni".
Bombatestre találtak, és ebben az esetben a tűzszerészeknek nincs mérlegelési lehetőségük, kezdeményezniük kell a kiürítést - tette hozzá Bocskai István.
A test betonba volt ágyazva, csak a kivésése után vált világossá, hogy a bombát már korábban hatástalanították, és más nem robbanó funkcióra átalakították. Erre lehetett a legkevésbé számítani, hiszen egy bombatestről nem lehet feltételezni, hogy veszélytelen - közölte.
A minisztérium azt várja el a tűzszerészektől, hogy máskor is ugyanolyan körültekintéssel járjanak el, mint ahogy ebben az esetben tették, hiszen munkájukat emberi életek és vagyontárgyak megmentése érdekében végzik - mondta Bocskai István.
Forrás: MTI