Kevés az esély a kormányfő leváltására

A szocialista párt számos különböző erőcsoportnak ad otthont, amelyeknek eltérő politikai súlyuk van. Az MSZP vagy a miniszterelnök politikáját rendszeresen kritizáló nyilatkozatok általában a csekélyebb politikai súlyú csoportoktól származnak

Gyurcsány Ferenc valódi ellensúlyai, a párt hagyományos baloldalának képviselői - mint Kiss Péter, Szekeres Imre, Lamperth Mónika - maguk is fontos kormány-, illetve párttisztségeket töltenek be, így rendszerint kerülik a nyilvános összeütközéseket. A parlamenti frakció eddig következetesen kiállt a miniszterelnök mellett. Bár kritikus hangok előfordulnak, nem látszik az a szocialista többség, amely egységesen a leváltását szorgalmazná. Ilyen körülmények között a pécsihez hasonló kezdeményezések kudarcba fulladhatnak - áll az említett elemzésben a lap beszámolója szerint.
Gyurcsány Ferencet csak az MSZP tisztújító kongresszusa válthatná le a párt éléről. Az eddigi információk szerint Gyurcsány már 2009 elején megtartaná az MSZP tisztújító kongresszusát, hogy újra elnyerje a pártelnökséget. A kormány tevékenységének értékelésével, a 2010-es kampányra való felkészüléssel csak egy második kongresszuson, a júniusi EP-választások után foglalkozna a párt. Így elkerülné, hogy újabb elnöki megmérettetését összekössék a kormány értékelésével - olvasható a Magyar Hírlapban közzétett Nézőpont-elemzésben.
Forrás: MTI