Balatoni sellők

Még soha ennyi szépség nem állt a siófoki szabadtéri színpadon a 10. születésnapját ünneplő Sió Miss Balaton versenyen, mint amennyien az idei, augusztus 8-i döntőn lesznek. Ezúttal a 26-35 éves korosztályból is beválogattak 10 hölgyet, a "normál korosztá

A versenyzők a döntőt megelőzően ötnapos felkészítő táborba vonulnak Siófokra, ahol az egyik elegáns szállodában szakemberek készítik fel őket a nagy napra és tanítják be számukra a három fellépő ruhához illő koreográfiát.

A gálaest este 9-kor kezdődik, a sztárvendég Demjén Ferenc lesz.
A "plusz" korosztályos mezőny legfiatalabb versenyzője 26, míg legidősebb versenyzője 32 éves. Kettő közülük háromgyermekes családanya.

A zsűri és a közönség által legszebbnek ítélt hölgyek értékes ajándékokkal gazdagodnak. A "normál korosztályú" mezőny győztese egy Skoda Fabia autóval lesz gazdagabb.
A nyeremények között értékes arckezelés, plasztikai sebészeti beavatkozás, nyelvtanfolyam és utazás is szerepel.

A döntősök fotói a www.missbalaton.hu weboldalon már láthatók, sőt, rövid szöveges bemutatkozást is lehetővé tettek számukra a szervezők, tehát a képük mellett a hangjukkal is meg lehet ismerkedni.
Forrás: MTI