A Titán felszíne

Véglegesen bebizonyosodott, hogy a Szaturnusz legnagyobb holdján, a Titánon folyékony halmazállapotban és nagy mennyiségben szénhidrogén van jelen - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

A felfedezés annyit jelent: most már egyértelmű, hogy a Naprendszerben a Földön kívül egy másik égitest felszínén is folyékony anyag hömpölyög.

Erre a megállapításra a tudósok annak a Cassini amerikai űrszondának a Földre küldött adatai alapján jutottak, amely 2004. július 1-je óta kering a gyűrűs bolygó körül, miközben rendszeresen megközelíti a Szaturnusz több holdját, mindenekelőtt a tudományos szempontból legizgalmasabbnak mutatkozó Titánt.

Az égitestről készített felvételek elemzésekor a szakértők már korábban is felfigyeltek arra, hogy a felszínt számos nagy kiterjedésű sötét folt borítja. Mostanáig azonban nem tudták eldönteni, hogy ezek a foltok egyszerűen csak domborzati képződmények, vagy folyékony állapotban lévő anyagot tartalmazó tó-, illetve tengermedrek.

A legutóbbi Titán-megközelítés alkalmával az egyik ilyen foltról infravörös állományban elvégzett elemzés végre kimutatta: az bizony egy igen nagy méretű tó, amelynek medrét azonban nem víz, hanem folyékony halmazállapotú etán tölti ki.

Tekintve, hogy a Titán felszínén az átlagos hőmérséklet igen hideg, megközelítőleg mínusz 200 Celsius-fok, folyékony víz jelenléte kizárt, de az olyan szénhidrogének, mint például a metán és az etán, amelyek a Földön gázneműek, a Titán hőmérsékleti viszonyai között folyékony halmazállapotúak, és mint a mostani elemzés bizonyította, bőven rendelkezésre állnak a Szaturnusz-hold felszínén.

Az újonnan felfedezett tavat a kutatók Onatrio Lacusnak nevezték el, ezzel is jelezve azt, hogy terjedelmes "etánfelületű" tóról van, amelynek mérete vetekszik az amerikai-kanadai Nagy Tavak egyikének az Ontario-tónak a méretével.

A Titán Ontario Lacusa mintegy 20 ezer négyzetkilométer kiterjedésű. A Balaton a maga 594 négyzetkilométeres vízfelületével eltörpül mellette. A mostani felfedezés nyomán korántsem kizárt, hogy a többi, most még rejtélyes sötét folt közül jó néhány ugyancsak az Ontario Lacushoz hasonló tó.

Az eddigi vizsgálódások alapján kimutatható a Titán egy másik érdekes tulajdonsága is, azaz, hogy rajta is tapasztalható az a természeti jelenség, amelyet a Földön vízkörforgásnak vagy hidrológiai ciklusnak nevezünk.

A Titán esetében azonban értelemszerűen nem víz-, hanem etán/metánkörforgásról van szó. Vagyis a Szaturnusz-holdon hömpölygő folyékony anyag egy része ott is, akárcsak a Földön, elpárolog, majd eső formájában csapódik vissza a felszínbe, biztosítva ezzel az égitest "folyékony etán/metánháztartását" - mutatnak rá a kutatók.

Az 5150 kilométeres átmérőjű Titán egyedülálló a Naprendszer holdjai között a tekintetben is, hogy még a földinél is sűrűbb légkör veszi körül, így a Földről teleszkópos módszerrel nemigen lehetne a felszínén lejátszódó jelenségeket nyomon követni. Ezért a közelébe kell kerülni, amit a Cassini már majd négy éve megtesz, és még legalább két esztendeig meg is fog tenni.
Forrás: MTI