Nem érte kár az államot a kormányzati negyed miatt

A magyar államot nem érte kár a kormányzati negyed projektje kapcsán - jelentette ki a pénzügyminiszter kedden Budapesten a kormányszóvivői tájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva.

Arra a kérdésre, amely szerint ötmilliárd forintba került a tervezett kormányzati negyed kapcsán a MÁV költöztetése, Veres János azt mondta, feltételezésekre nem óhajt válaszolni. Hozzátette: nincs információja a MÁV ügyeiről, tehát az újságírók által említett ötmilliárd forintos költségről sem, ezért ezt feltételezésnek tartja.

Hozzátette: a kormányzati projekttel a költségvetés szempontjából kellett elszámolniuk, és hogy ezen túl a MÁV a saját gazdálkodásán belül mit tett és mit nem, annak a részleteit nem ismeri.
A pénzügyminiszter szintén kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a kormányzati negyed előkészítésével kapcsolatos munka során 8,5 milliárd forintot fizettek a MÁV-nak és valamivel több mint 900 millió forintnyi költségvetési forrást használtak fel. Ennek eredményeként a miniszter véleménye szerint az állam egy olyan ingatlannal rendelkezik, amelynek forgalmi értéke magasabb a kifizetett összegnél. Hogy mi lesz a megvásárolt ingatlan további sorsa, arra december 31-ig tesznek majd javaslatot.

Veres János elmondta, hogy szerinte nem szabad lemondani a kormányzati negyedről, de a politikai helyzet jelenleg nem teszi lehetővé, hogy ez a terv most megvalósuljon. Hozzátette, hogy nem fogják átalakítani a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium épületét.

A pénzügyminiszter egy kérdésre úgy felelt, hogy az ingatlan értékét, amelyet egy közbeszerzési eljáráson kiválasztott társaság végzett el. Mint mondta, ez a becslés teljesen hiteles és ebben az ügyben semmiféle presszió nem történt.

Arra a felvetésre, hogy forgalomképes-e az ingatlan, Veres János azt mondta, neki nem tiszte ezt megítélni.
A kormányzati negyeddel kapcsolatos befektetés teljes egészében megtérült, az elszámolás mérlege pozitív - olvasható abban az előterjesztésben, amelyet a pénzügyminiszter készített a kormány részére a kormányzati negyeddel kapcsolatos elszámolásról.

A hétfőn nyilvánosságra hozott előterjesztés alapján a beszámoló elkészítéséig a kormányzati negyeddel kapcsolatosan felmerült teljes kiadás összege 9,447 milliárd forintot tett ki.

Az ingatlanvagyon gyarapodás, amely a kormányzati negyed beruházása során megtörtént, független ingatlanszakértői értékelés szerint 9,457 milliárd forint.
Forrás: MTI