Júszuf Sanín nem játszik többé

Elhunyt Júszuf Sanín, a leghíresebb egyiptomi rendező vasárnap Kairóban. A filmes 82 éves volt.

Sanín négy héttel ezelőtt esett kómába egy agyvérzés következtében. Kritikus állapotban szállították egy franciarországi kórházba, ám később visszaküldték az egyiptomi fővárosba - közölte az egyiptomi állami hírügynökség, a MENA.

Eklektikus munkái közel ötven évig keltettek feltűnést a világban, egész Európában, de különösen Franciaországban rendkívüli népszerűségnek örvendett. 1997-ben életműdíjat kapott a cannes-i filmfesztiválon.

Hazájában és az iszlám világban filmjei sokszor vegyes érzelmeket váltottak ki, mivel őszinte hangon szólt a szexualitásról, a politikai elnyomásról, későbbi műveiben pedig fellépett az egyre növekvő egyiptomi fundamentalizmus ellen.

1994-ben a bíróság betiltotta al-Mohager (Az emigráns) című filmjét, mivel az annak alapjául szolgáló József-történet a Bibliából és nem a Koránból származik.

Sanín libanoni eredetű keresztény családba született 1926. január 25-én Alexandriában. Több mint negyven filmjében és dokumentumfilmjében sokszor köszön vissza e mediterrán, egykor rendkívül kozmopolita város hangulata.

Legnagyobb filmjének az 1969-es A föld című munkát tartják, amelyben a Nilus-deltában élő parasztok küzdelmes életét ábrázolja nagy erővel.
Forrás: MTI