Becseyt akarják a kisgazdák

Becsey Zsolt néppárti európai parlamenti képviselőt javasolja a 2009-es választásokon a Fidesz EP-listájára a Kisgazda Polgári Szövetség - jelentette be Turi-Kovács Béla Csongrádon, a dél-alföldi régió kisgazda vezetőinek tanácskozása előtt rendezett sajt

Hozzátette: Becsey Zsolt nézetei a mezőgazdaság jövőjét, a hazai birtok- és termelési szerkezetet illetően megegyeznek a kisgazda állásponttal.

Turi-Kovács Béla hangsúlyozta, a KPSZ jelenleg három választásra készül. Ezek közül az első a népszavazás, melyen az emberek határozottan kimondhatják, hogy hosszú távon is meg kívánják őrizni a szociális alapon működő és az egymás iránti felelősség elvén nyugvó egészségügyet.

A felkészülés megindul a 2009-es európai parlamenti választásra és a bármikor bekövetkezhető, de valószínűleg csak 2010-ben sorra kerülő, országgyűlési választásokra - közölte az elnök.

A KPSZ Csongrád megyében legalább két kisgazda elkötelezettségű jelöltet kíván indítani az országgyűlési választásokon, egyikük Vincze László lesz, aki már több ciklus óta képviseli a csongrádiakat - mondta Turi-Kovács Béla.

Becsey Zsolt elmondta, az elmúlt négy évben a Fidesz EP-frakcióján belül a dél-alföldi régió felelőse volt, és törekedett arra, hogy megjelenítse a kisgazda értékrendet Brüsszelben.

A képviselő a 2009. június 7-i választásokig hátralévő időszak legfontosabb feladatának azt tartja, hogy a dél-alföldi régió önálló képviseleti irodát hozzon létre Brüsszelben.
Forrás: MTI