Nem tudunk titkos egyeztetésekről

A gazdasági miniszter titkos egyeztetésekről nem tud, de mint mondta, a kormányon belül rendszeresen tárgyalnak gazdaságpolitikai kérdésekről. Bajnai Gordon újságírói kérdésre válaszolt így, a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.

A Népszabadság pénteki számában megjelent írás szerint szinte biztos, hogy eltörlik a négyszázalékos szolidaritási adót. Mint írták, az MSZP és a kormány titkos tárgyalásain emellett a differenciált áfaemelés is szóba került. A lap információi szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a közelmúltban zárt körben arról beszélt, hogy a szociálisan érzékeny területeken - ilyen például az energia - megmaradna a húszszázalékos forgalmi adó, a többi területen pedig visszaemelnék a huszonöt százalékos kulcsra. A négyszázalékos szolidaritási adót két lépcsőben törölhetik el.


Bajnai Gordon a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Magyarország növekedése szempontjából az egyik legfontosabb feladat a gazdaság beindítása, és ennek csak egy része az adók kérdése.
Hozzátette, hogy a kormány természetesen foglalkozik az adókérdésekkel, és augusztus végén nyilvánosságra hozzák költségvetéssel kapcsolatos elképzeléseiket, de erről most még korai lenne beszélni.


Szintén kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az áfakulcs 25 százalékra való emelése egy tanácsadói anyagban szerepel, de a kormány ezzel kapcsolatos javaslata még nem készült el. Megjegyezte, hogy ez utóbbi gazdasági és társadalompolitikai szempontokat is figyelembe vesz majd.


"A kisebbségi kormány titkos egyeztetéseken adóemelést tervez, minderről pedig különböző testületek létrehozásával akarja elterelni a figyelmet. A gazdasági élet szereplői már többször világossá tették, hogy a gazdasági növekedés beindításához nem adóemelésre, hanem adócsökkentésre van szükség" - fogalmazott Cser-Palkovics András az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.


A Fidesz helyettes szóvivője szerint a kormány jobban tenné, hogyha az adóemelés tervezgetése helyett végre csökkentené az emberek és vállalkozások terheit. Mint írja, konzultatív testületek csak akkor érnek valamit, ha a kormány hiteles és az ország érdekében álló gazdaságpolitikát folytat.

Forrás: MTI