Új módszer engedély nélküli reklámok ellen

Új módszerrel kívánja megregulázni a fővárosi önkormányzat a vizuális környezetszennyezést, az engedély nélküli hirdetéseket: közvetlenül a hirdetőkhöz fordul - közölte az önkormányzat városképvédelmi bizottságának elnöke csütörtökön Budapesten.

Ughy Attila a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyetteseként a képviselőcsoport helyiségében tartotta sajtótájékoztatóját, amelyen elmondta, hogy az utóbbi hónapokban egyre több az illegálisan kihelyezett építési reklámháló Budapesten.

Hozzátette, 15 évnyi tiltás után azért engedélyezték az épületeken a hirdetési reklámhálókat, hogy az ebből származó bevételből felújíthassák a házakat. Mára azonban egész iparág épült a hálóhirdetésekre, ezekből félév alatt akár 50 millió forinthoz is hozzájuthatnak a hirdetéseket intéző cégek, amelyek egy-egy ilyen hirdetési akció után felszámolják magukat, s így nem lehet megbüntetni őket.

Ughy Attila közölte, hogy az engedély nélküli reklámozás miatt nem kívánják 20-30 millió forintra megbüntetni az adott társasházat. A szakbizottság ehelyett a múlt héten arra adott felhatalmazást az elnöknek, hogy közvetlenül a hirdetőkhöz forduljon, jelezve: az adott reklámhálót engedély nélkül rakták ki.

Az első ilyen levelet már el is küldték egy, a Deák téren kihelyezett "gigantikus méretű" reklám megrendelőjének - jegyezte meg. A politikus úgy véli, hogy a hirdetők -, amelyek döntően multinacionális cégek - aligha engedhetik meg maguknak azt, hogy pellengérre állítsák őket engedély nélküli reklámozásért.

Mint arról az MTI a múlt heti bizottsági döntés kapcsán beszámolt, a Deák tér és a Sütő utca sarkán lévő épületre bizottsági hozzájárulás nélkül helyeztek a napokban ismét védőhálót, amelyen egy biztosító reklámja látható. A bizottság korábban engedély nélküli reklámozás miatt tízszeres büntetést szabott ki a házra, ezt később háromszorosra mérsékelte.
Ughy Attila a sajtótájékoztatón kifejezte reményét, hogy fél év alatt visszaszorít
Forrás: MTI