Százféle programmal Váci Világi Vigalom a hétvégén

Minden eddigieknél gazdagabb programmal várja a vendégsereget a pénteken kezdődő Váci Világi Vigalom háromnapos kulturális programsorozat.

A hagyományos dunakanyari mulatság a barokk és a reneszánsz jegyében zajlik majd, felidézve Mária Terézia 1764-ben Vácott tett látogatásának ünnepi hangulatát - közölte Pletner Katalin, a szervezők egyike. Emlékezetett arra, hogy az uralkodó fenség tiszteletére helyi iparosok egy hónap alatt felépítették a diadalívet, amely ma is eredeti formájában áll a börtön közelében. Annak idején a császárnő megkerülte hintójával az építményt, mert nem bízott az elődök gyors munkájában, attól tartott, hogy rádőlhet a diadalív.


Az események sora pénteken a Fehérek templomában a Vox Humana énekegyüttes és a Váci Szimfónikusok közös előadásával veszi kezdetét. Este több helyen könnyűzenei koncertek zajlanak. Szombaton a diadalívtől a Fő térig halad a jelmezes felvonulás, színes forgatag, a császárné hintójának útvonalát követve. A felvonulók között Mária Terézia udvartartásának tagjai is ott lépkednek majd, akik egyben a barokk jelmezverseny résztvevői is. A menetet galambröptetés és ágyúk díszlövései kísérik.


Délután a Pannónia udvarban és a zeneiskolában a reneszánsz jegyében lesznek képzőművészeti és zenei programok. Vasárnap a gyerekeket bábosok szórakoztatják, kirakodó vásár teszi mozgalmasabbá a rendezvényt, este Demjén-koncertre kerül sor, amelyet tűzijáték követ majd.

Forrás: MTI