Körhinta baleset - még két sérült kórházban

A töki körhintabaleset két sérültje van még a fővárosi Madarász Utcai Gyermekkórház intenzív osztályán; mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek, állapotuk azonban stabil - közölte Sült Tamás Péter, a kórház sebész főorvosa szerdán az MTI-vel.

Az egyik kislánynak lép- és koponyasérülései vannak, még mindig életveszélyes az állapota. A másik lánynak arcsérülései és mellkasi zúzódásai vannak. Várhatóan mindkét gyermeknek hosszabb ideig kell kórházban maradnia - mondta a főorvos.

A töki körhintabaleset sérültjei közül öt beteget szállítottak a Madarász Utcai Gyermekkórházba, közülük a három könnyebb sérült már hazamehetett.

Sült Tamás Péter tájékoztatása szerint a többi beteget a Szent János Kórházba és az Állami Egészségügyi Központba (ÁEK) szállították.

A János kórházból írásban ígértek tájékoztatást a távirati irodának, az ÁEK-et az MTI-nek egyelőre nem sikerült elérnie.

A baleset a töki falunapon történt vasárnap este. A körhinta két tartóeleme menet közben eltörött, a rajta lévő kabinok szétrepültek. A balesetben főként gyerekek sérültek meg. A mentők 17 embert szállítottak kórházba. Négyen súlyosan megsérültek, egyikük életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Forrás: MTI