Csak óvatosan

Óvatosságra és kellő körültekintésre inti a rendőrség azokat a magyar állampolgárokat, akik külföldön vállalnának munkát és hirdetések alapján próbálják meg kiválasztani a megfelelőt - mondta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-ne

Gaskó Bertalan közölte: a héten ismertté vált Londonban történt eset bizonyítja, kellő óvatosság hiányában - egy kecsegtető ajánlat reményében - csalás áldozataivá válhatnak a munkavállalók.

A Borsod megyei rendőr-főkapitánysághoz ebben a konkrét ügyben még nem érkezett bejelentés. Amennyiben ez megtörténik, megvizsgálják ennek tartalmát és ha indokolt, akár a külföldi hatóságokkal is felveszik a kapcsolatot - tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy idén Borsod-Abaúj-Zemplénben négy olyan csalásról tudnak, ami munkaközvetítéssel kapcsolatos.

 Ebből három külföldi munkalehetőségeket érintett. Az egyik eset Miskolcon történt, ahol útiköltség címén a munkavállalóval pénzt utaltattak át, de a befizetés után a munkát közvetítő nem jelentkezett.

Szintén a borsodi megyeszékhelyet érinti az az ügy, amikor a munkavállalási engedélyhez kértek előre pénzt, de az okmányt az érintettek nem kapták meg.

A harmadik bejelentés Ózdon történt, egy helyi hirdetési újságban belgiumi munkát kínáltak. A szállás teljes költségét előre kérték, de azt mindössze egy napra fizették ki.

A szóvivő hangsúlyozta: ha a munkaközvetítő nem fiktív, azaz nem valótlan címet ajánl a munkavállalónak, nem követ el bűncselekményt még akkor sem, ha az ajánlott lehetőség szerződése nem teljesül.

Legutóbb munkalehetőség ígéretével Nagy-Britanniába csábított magyarokat csaptak be álközvetítők. A londoni magyar konzulátus tájékoztatása szerint a képviseletnél csak péntek óta tizenkét kifosztott magyar jelentkezett segítségért.

Az áldozatok jórészt Kelet-Magyarországról érkeztek, és helyi hirdetési újságokban olvastak a munkaajánlatról.

A konzulátus szerint korántsem ez az első eset arra, hogy munkaígérettel rászedett magyarok kerülnek nehéz helyzetbe Nagy-Britanniában, ugyanis tavaly novemberben szintén sok becsapott magyar állampolgár fordult a diplomáciai képviselethez.

Az áldozatokkal közvetítői díj, illetve az első egy hónapi szállás fejében sok esetben több száz fontot kifizettettek, azonnali munkaszerződést, jól fizető munkát ígérve. A pénzek kifizetése után a "munkaközvetítők" eltűntek, a károsultak pedig általában munka, szállás és pénz nélkül az utcára kerültek.
Forrás: MTI