Zajlik a kárfelmérés

Eddig 308 bejelentett kárigényt tartanak számon a dél-borsodi Bogácson, ahol egy hete fákat és villanyoszlopokat döntött, illetve tetőszerkezeteket bontott meg a vihar - mondta hétfőn a település polgármestere az MTI-nek.

Verhóczki Sándor közölte: az önkormányzati minisztérium az edelényi viharkárok támogatásához hasonlóan Bogácsnak is segítséget ígért. A károk műszaki felmérését már elvégezték, jelenleg ezek becslése zajlik. Várhatóan a hét második felére ezzel is elkészülnek, és továbbítani tudják az adatokat a szaktárcának - tette hozzá a polgármester.

Mint mondta, a 308 káresetből a tulajdonosoknak körülbelül 35 százaléka rendelkezik biztosítással, így elkel a segítség. Példaként említette, hogy számos település, szolgáltató, szervezet részt vesz a károk helyreállításában.

Sajóvámos, Borsodivánka, valamint Monok önkormányzata is küldött szakembereket, de a környező települések szinte valamennyien aktívan részt vettek és vesznek a munkában.

A polgárőrség, illetve a katasztrófavédelem, a tűzoltóság és az áramszolgáltató munkatársaitól is sok segítséget kaptak.

Számos tetőt megjavítottak, talán ennek is köszönhető, hogy már a hétvégén senki nem töltötte az éjszakát az ideiglenes, az iskolában kialakított szálláson - jegyezte meg a polgármester.

Azt is elmondta, hogy nemcsak pénzbeli adományt várnak, hanem szívesen veszik akár a bontott építőanyagokat is, ezek szállítását azonban már nem tudják megoldani.
Forrás: MTI