Sci-fi találkozó

Salgótarjánban pénteken kezdődik a 28. országos sci-fi találkozó, a rendezvény vendége lesz Nemere István író is.A tudományos-fantasztikus műfaj kedvelőinek és művelőinek háromnapos programján idén is megrendezik a Literátorműhelyt, lesz makettverseny és

A nyitónapon Pusztay Sándor, az Ufómagazin főszerkesztője az Amerikában tapasztalható megmagyarázhatatlan jelenségekről tart előadást, Atlantisz legendájáról Fazekas Beáta (Kyra Potter) beszél.

Bemutatkozik a budapesti Athenaeum 2000 Kiadó Kft. és a Tuan Kiadó. Szombaton Nemere István Zsoldos Péter-díjas író lesz az író-olvasó találkozó vendége. A nanotechnológiát Babcsán Norbert ismerteti meg a résztvevőkkel, Társadalmi utópiák címmel pedig Pete László tart előadást.

Szombaton rendezik a díjátadásokat is. Az első ízben meghirdetett képregényrajzoló pályázatra 22 pályamű érkezett, az alkotások már láthatók a találkozónak helyet adó József Attila Művelődési és Konferencia Központban.

Az amatőr szerzők számára meghirdetett Preyer Hugó novellapályázatra 45 alkotótól 73 írás érkezett. A Zsoldos Péter-díjat az elmúlt év legjobb, nyomtatásban megjelent regénye vagy novellája nyeri majd, ezen a pályázaton 8 regényből és 46 novellából választ a zsűri.

Idén 10 éves a Zsoldos Péter-díj, ebből az alkalomból megemlékeznek a névadóra, meghívják az elmúlt 10 év díjazott íróit, köztük Lőrincz Lászlót és Fonyódi Tibort, és kerekasztal-beszélgetést szerveznek vasárnap a 2008. évi díjra nevezett művekről.
Forrás: MTI