Keszthelyi Nyári Játékok

A velencei kalmár című Shakespeare-művet mutatja be Haumann Péter és Simon Kornél főszereplésével a Centrál Színház (a volt Vidám Színpad) társulata az idei Keszthelyi Nyári Játékokon - közölte Puskás Tamás, a darab rendezője hétfői sajtótájékoztatóján, K

A színházi rendezvénysorozat keretében július 24. és augusztus 10. között tíz alkalommal láthatja a közönség a Festetics-kastély múzeumparkjában a darabot, amely a fővárosi Centrál Színház első bemutatója lesz az új évadban, októberben.

A címszereplőt, Antoniót Simon Kornél játssza, Shylock, az uzsorás szerepére Haumann Pétert nyerte meg a rendező, a gazdag hölgy, Portia szerepében pedig Kovács Vandát láthatja a közönség. A Shakespeare-darabokra jellemző bohócot, Lanselót Magyar Attila alakítja.

A zenei betétek a dzsesszélet egyik ismert formációja, a Harcsa Veronika Quartet élő előadásában szólalnak meg: a drámai pillanatokat érzékeny, derűs muzsikájukkal oldják fel.
Puskás Tamás a darabról elmondta: A velencei kalmár komikus vagy éppen lírai színei ellenére alapvetően komor tónusú mű, ami állásfoglalásra kényszerít, hiszen a mindenkori közösség együttélési szabályaira kérdez rá.

A Keszthelyi Nyári Játékok műsorába most két év kihagyás után választottak ismét Shakespeare-művet, amit a közelmúlt történései tettek igazán aktuálissá - mutatott rá Puskás Tamás megjegyezve, hogy a gyűlöletbeszéd és az erőszak lassan a közéletünk megszokott részévé vált.

A velencei kalmár meséjében a gyűlölet természetrajzát vázolják fel, rámutatnak a közös felelősségre, és arra, hogy a megvetés szülte erőszakkal szemben nincs más fegyver, csak a humor, a zene és a szerelem.

A Keszthelyi Nyári Játékokat a Básti Juli-Puskás Tamás művészházaspár kezdeményezésére 2000 júliusában rendezték meg első alkalommal a kastélymúzeum parkjában.

Az elmúlt években öt alkalommal mutattak be Shakespeare-darabokat. A premieren A tévedések vígjátéka, a következő években pedig A makrancos hölgy, A sok hűhó semmiért és az Ahogy tetszik került műsorra.

A Shakespeare-sorozatot 2004-ben Beaumarchais Figaro házassága című darabjával szakították meg, majd ismét egy Shakespeare-mű következett, a Vízkereszt. Az elmúlt két évben Noel Vidám kísértet című művét, és Goldonitól A fogadósnőt láthatta a közönség.

A színházi előadásoknak méltó helyszínt ad a keszthelyi kastélypark. A barokk stílusú kastély építését Festetics Kristóf kezdte el 1745-ben, az épületet a 18-19. században többször átépítették, bővítették.

A ma már múzeumként és konferenciaközpontként működő barokk kastélyt évente mintegy kétszázezer látogató keresi fel. A parkba évente 70 ezer egynyári virágot ültetnek, az előkertet vadgesztenyefák, török mogyorók, orgonák, fekete fenyők és japán akácok díszítik.

A kastélyt körülvevő 10 hektáros angolparkban a sétányokat, az apró tavacskát több mint 50 fa- és bokorfaj veszi körül, a fák között 400 éves példány is akad.
Forrás: MTI