Graffitik a templomon

Falfirkákkal, úgynevezett graffitikkel csúfították el a Miskolc belvárosában található Avasi templom falát, a műemléket nem először rongálták meg - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t hétfőn.

Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa közölte: az ismeretlen tettes (tettesek) ellen a miskolci rendőrkapitányság nagyobb kárt okozó rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, mivel a templom északi falát mintegy 15 négyzetméteren összefirkálták.

A műemlék épületben megközelítőleg 300 ezer forintos kár keletkezett - tette hozzá.
Dobi Tamás emlékeztetett arra, hogy az elmúlt év áprilisában hasonló módon már megrongálták a templom falát, akkor mintegy 200 ezer forintos kárt okozott az elkövető.

A miskolci rendőrkapitányság nyomozóinak akkor egy helyi fiatalember személyében sikerült beazonosítani az elkövetőt.
Forrás: MTI