Draskovics és Székely a vendég keddi frakcióülésen

Az igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint az egészségügyi tárca vezetője lesz a vendége a szocialista parlamenti frakció keddi ülésén - közölte Kovács Tibor, a képviselőcsoport helyettes vezetője hétfőn az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint azért hívták meg Draskovics Tibort, mert szeretnék megtudni, hogyan vélekedik a rendőrség munkájáról a melegfelvonulás kapcsán. Hozzáfűzte: a frakció tagjai között nagy felháborodást keltett az a bírósági ítélet, ami a tojásdobálás ügyében születetett.

Az MSZP-frakció azt is meg akarja kérdezni az igazságügyi és rendészeti minisztertől, meddig tűri a rendőrség azokat a nyilvánvaló provokációkat és inzultusokat, amelyek az ilyen, illetve ehhez hasonló demonstrációkon érik a rendőröket - mondta Kovács Tibor. A szocialista képviselők a kérdésben az esetleges törvénymódosítás lehetőségéről is egyeztetnének Draskovics Tiborral.

A frakcióvezető-helyettes beszámolt arról, hogy Székely Tamástól, az egészségügyi tárca vezetőjétől azt szeretnék megtudni, miként halad az egészségügyi rendszer átalakításának előkészítése.

Az ülésen mindkét miniszter előadást tart, amelyet politikai vita követ. Az MTI kérdésére Kovács Tibor a nyári szabadságokra tekintettel mintegy ötven százalékosra becsülte a képviselők várható részvételét.

A szocialista frakció egész nyáron ülésezik, kéthetente keddenként.
Forrás: MTI