Sean Connery is volt benne

Restaurálják a sátrat, amely 80 évvel ezelőtt megmentette az Italia léghajó szerencsétlensége következtében az Északi-sarkon rekedt Umberto Nobile tábornok és társai életét.

A fél évszázad óta a milánói Tudományos és Technológiai Múzeumban őrzött, az alapjainál 2,75 négyzetméteres, a legmagasabb pontján 2,5 méteres sátort annak idején háromrétegű selyemből és egy réteg pamutból készítették. Ez az anyag az idők folyamán erősen megrongálódott. Egy torinói szakember előreláthatólag egy évig dolgozik majd rajta - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

Az 1928-as katasztrófát, a Vörös Sátor lakóinak megpróbáltatásait és megmenekülését 1968-ban vitte filmre a szovjet Mihail Kalatozov, nemzetközi sztárokkall. Az akkor még élő, tíz év múlva 93 évesen meghalt Nobilét Peter Finch, a keresésére induló, a jégmezőkön halálát lelő norvég sarkkutatót, Roald Amundsent Sean Connery alakította.

Restaurálása után a Vörös Sátor, amely a múzeum igazgatója szerint "értékes emléke Olaszország tudományos és emberi történelmének", a múzeumban olyan relikviák mellett kap helyet, mint Joseph Conrad angol regényíró Otago nevű hajójának orrtörzse, vagy az olasz Angelo Arrigo sárkányrepülője. A 2006-ban repülőbalesetben elhunyt pilóta "Metamorfózis" nevű tervének keretében a különböző ragadozó madarak útvonalát követve igyekezett megismerkedni a távrepülés rejtelmeivel, mondván, ezek a madarak tudják a legjobban, hogyan lehet a természet erőire támaszkodva, a lehető legkisebb energiával a lehető legmesszebbre jutni.

A selyem megóvása érdekében a múzeumnak meg kell majd oldania, hogy a Vörös Sátor egy állandóan ellenőrzött mikroklímában legyen.

Forrás: MTI