In Memoriam Kolonics György a Sportarénában

A Duna Televízió hétfő esti Sportaréna című műsorában méltó emléket kíván állítani a kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok sportolónak. A július 21-én 20.40-kor kezdődő élő magazin műsorban kizárólag Kolonics Györgyre, a kenus legendára emlékezn

A tervek szerint a műsor vendégei lesznek azok az emberek, akik a legjobban ismerték a Csepel SC büszkeségét. A gyász nehéz óráiban is elfogadta a televíziós csatorna felkérését edzője, Ludasi Róbert, és a stúdióba várják egykori páros társait, riválisait is.

Felidézik Kolonics György nyilatkozatait, amelyek hűen tükrözték elhivatottságát és viszonyát szeretett sportágához. Halála nem csak Magyarországon, hanem világszerte megdöbbenést váltott ki, ezt a hétfői adásban nemzetközi visszhanggal is alátámasztják.

A nézők rövid filmet láthatnak sikerei bölcsőjéről és egyben az utolsó vízre szállásának helyszínéről, a csepeli vízi telepről. Csapattársai és más olimpikonok nyilatkoznak a mindenki által kedvelt Kolóról.

Zárásként a sportot felügyelő miniszter Gyenesei István beszélget Knézy Jenővel a tragédia esetleges kihatásairól a magyar sportolók pekingi szereplésére.
Forrás: samsungsport.hu