Hajmeresztő esemény a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Az amerikai színháztörténetben soha olyan hosszú szériát nem ért meg prózai előadás, mint Paul Portner: Hajmeresztő című bűnügyi játéka, amelyet pénteken és szombaton a Szegedi Szabadtéri Játékok Újszegedi színpadán is bemutatnak.

Sikere azon az interaktív kapcsolaton alapul, amely beleszólási lehetőséget biztosít nézőközönségének a darab folyamába - osztotta meg a titkot az MTI-vel a rendező, Cseke Péter.

Az előadás során Rosetti felügyelő próbál végére járni a publikum segítségével, Isabel Czerny zongoraművésznő rejtélyes meggyilkolásának. Mivel a közönség az egyedüli szemtanú, akik mindent látott, a nézők segíthetik a nyomozást kérdéseikkel. A bűntény után minden egyes néző maga is nyomozóvá, vagy ha úgy tetszik, tanúvá válhat.

Agatha Christie legjobb tanítványaként Paul Portner is elrejti az összes félrevezető jelet, kelléket, indítékot, minden szereplőnek van oka, ellenszenve, sérelme, hogy megölje a művésznőt, mindenki gyanús mindenkinek.
A darab végén a felügyelő megszavaztatja a nézőket, hogy szerintük ki a gyilkos, de a rendező azt már nem árulta el, hogy dönthet-e annak kimeneteléről is.

Cseke Péter az előadás-választás okáról elmondta: hisz abban, hogy a színház egy közösségi kapcsolat, mindig együtt játszik a színpad és a nézők. Ez egy nagyon építő és jó kapcsolat és nyilvánvalóan hatással vannak egymásra, ettől más és más az előadás estéről estére, amitől megismételhetetlenné válik. Akár, ha csak a nevetésre vagy a könnyekre gondolunk, reagál rá a színész, de ez a darab ennek az érzésnek a fokozott láttatására hivatott.

Victor Rossetti felügyelőt Besenczi Árpád alakítja, aki a József Attila Színház tagja, ő a főszereplő. A darab egy fodrászboltban játszódik, ahol hatan vannak. Kiderül, hogy ezek közül kettő rendőr, tehát a felügyelő mellett a Szarvas Attila által alakított Mikey Thomas is zsaru, így tehát a gyilkos a másik négy közt kell, hogy legyen. A Hayas Hajmeresztő szalon tulajdonosa Hegedűs Zoltán, a fodrászlány Danyi Judit, egyik vendégük a szenátorné, Réti Erika, illetve jelen van egy régiségkereskedő is, akit Pál Attila alakít. Ők öten a Kecskeméti Színház vezető színészei - ismertette a szereposztást a rendező.

Cseke Péter elmondta: nagyon nagy megtiszteltetés számára a szegedi színpadra rendezni. Többször volt már látogatóban a Tisza-parti városban, és már játszott is a Szabadtéri színpadán, de ez az első alkalom, amikor rendezhet, és reméli, hogy ezzel egy gyümölcsöző kapcsolat kezdődött.