Meggyilkolták és elásták a családfőt

Saját felesége, tizenéves lánya és a lány barátja végzett egy férfival a rendőrség gyanúja szerint Vámospércsen - értesült a HavariaPress. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyilkosság még vasárnap történt a Hajdú-Bihar megyei településen.

A feleségétől elvált, de továbbra is egy lakásban élő 35 éves férfival a jelenlegi információk szerint a 16 éves lánya végzett, ám a holttest elásásában mindhárom gyanúsított részt vett - majd amikor a távolabbi rokonságnak feltűnt a férfi hiánya, a bosszútól félve mindannyian Debrecenbe utaztak.

A megyeszékhelyen fogták el őket tegnap a rendőrök, akik azóta mindannyiukat őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A rendelkezésre álló adatok alapján a 16 éves vámospércsi lány 2008. július 13-án hajnalban, egy korábbi szóváltást követően egy vasrúddal verte össze, illetve egy konyhakéssel megszurkálta 35 éves édesapját, végül édesanyja és barátja segítségével elásta a holttestet.

A férfi hiánya azonban feltűnt a rokonainak, akik keresni kezdték, majd amikor nem találták, felmerült bennük a gyanú, hogy a családfő bűncselekmény áldozata lehetett. A három gyanúsított, félve a rokonok haragjától Debrecenbe utazott, ahol tegnap délben előállították őket a rendőrök. A gyanúsítottak mindhárman részletes beismerő vallomást tettek, és arra hivatkoztak, hogy a férfi italozó és agresszív magatartásával rettegésben tartotta őket. A 16 éves lányt, 34 éves a édesanyját és a lány 20 éves barátját a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
Forrás: Havariapress