Bombariadó, megkezdték a kitelepítést

Bombariadó miatt lezárta a rendőrség Szeged belvárosának egy részét és megkezdték a környék kitelepítését - tájékoztatta az MTI-t a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Szenti Szabolcs elmondta: a Széchenyi téren lévő bankfiókba valamivel tíz óra után érkezett a bejelentés, hogy bombát helyezek el ott, ami robbanni fog. Ezt követően a bank munkatársai értesítették a rendőrséget.

A helyszínt a kiérkező rendőrök azonnal lezárták, a környező utcákkal együtt, s a gyalogosok és az autósok forgalmát, illetve a tömegközlekedést is elterelték.

Az MTI tudósítója a helyszínről azt jelentette, hogy a lezárásban csaknem ötven rendőr vesz részt. Megérkeztek a bombakutatók is, akik kutyákkal megkezdték a terület átvizsgálását.

A szóvivő szerint a lezárás várhatóan délután három óráig tart majd.
A Szegedi Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés vétsége alapján vizsgálatot indított - tette hozzá Szenti Szabolcs.
Forrás: MTI