Spilák fotókiállítása

Gyufásdoboz-, kályha-, varrógép- és gyűszűgyűjtemény mellett régi rádiók, órák kollekciói és azok tulajdonosai láthatók Spilák Zsuzsanna Gyűjtők című fotókiállításán péntektől a budapesti Mai Manó Házban.

Mint azt a fotóművész az MTI-nek elmondta, a portréfotók olyan emberekről készültek, akik valamilyen különlegességet gyűjtenek, így a tárlaton megtekinthető 26 színes fotográfia az interneten és az ismerősök révén talált tizenhárom gyűjtőt és "kollekcióikat", köztük kaktuszokat, zománctáblákat, hangszereket, sörös korsókat vonultat fel.

Minden gyűjtőről két-két - hatvanszor hatvan centiméteres - fénykép látható a kiállításon, egy totál kép és egy másik, amely vagy az arcra koncentrál vagy a gyűjtemény egy-egy darabját emeli ki.
Spilák Zsuzsanna elárulta, eredeti koncepciója az volt, hogy a gyűjtők valamilyen menekülési lehetőséget keresnek maguknak szenvedélyükkel: míg egyesek az alkoholba, mások a vallásba menekülnek, a gyűjtők tárgyakat szednek össze.

Újragondolva az elméletet azonban arra jött rá, hogy ez a dolog nem erről szól, a gyűjtés nem pótcselekvés, a gyűjtők élete ezáltal teljesebbé, gazdagabbá, kiegyensúlyozottabbá válik, s inkább irigylésre méltóan pozitív kisugárzása van hobbijuknak - hangsúlyozta a fotós.
Mivel rendkívül érdekesnek és tanulságosnak találta a gyűjtők által elmondottakat, úgy határozott, hogy az interjúkat is rögzíti, így a fotók mellett a beszélgetések szövege is olvasható lesz egy kis füzetben.

A szeptember 7-ig látogatható fotókiállítást kiegészíti egy installáció is: a polcokon a 14 leggyakrabban gyűjtött tárgy látható majd, így egyebek mellett bélyeg, kártyanaptár, szalvéta, telefonkártya, bakelit lemez.
A tárlat érdekessége egy 45 perces hanggyűjtemény, amely folyamatosan ismétlődik majd a kiállítás ideje alatt, készítője rögzítette többek között az éjszaka, a város és különféle állatok hangjait is
Forrás: MTI