Gaskó, Norbika, meg a sztrájktörő takarítónő

Idős bácsi, lyukas rafiaszatyrát szorongatva álldogál az üres peronon, valahol messze vidéken. Vonatnak nyoma sincs, csak a szél lobogtatja meg egyszer-egyszer a lezserül kigombolt ingét. Anyjukat már, hogy kéthavonta gondolnak egyet és elkezdenek sztrájk

Hogy mit csinálnak, sztrájkolnak? – kérdezi tőlem az álmos-üres vidéki kisváros állomásából kilépve egy srác valamikor hét óra körül. A jogsiját menne intézni a közeli „nagyvárosba”, nincs is nagyon hozzászokva a vasút nyújtotta szolgáltatásokhoz. Most akkor mivel menjek? – néz rám kérdőn és a jegyét lobogtatva kidugja fejét a peron felé. De csakhamar csalódottan húzza vissza; nem jön a vonat. Mások a munkahelyükre szeretnének eljutni, ugyancsak esélytelenül. Egy ilyen vasutassztrájk betesz az egész országnak, de nézd meg – int a bácsi az állomás épülete mellett ügyködő fiatal lányra – nézd csak, a Marika bezzeg nem sztrájkol. Valóban. Marika, a kis állomás takarítója és mindenese serényen söpröget, mint akinek fogalma sincs arról, hogy itten kérem szépen sztrájk van. Vagy ő nem akar részesülni a Cargo eladásából befolyt összegből? Nem hiszek én ebben, mondja végül értetlen kérdésemre és határozott, egyenletes csapásokkal tovább takarítja a kegyelemvonatra várakozó kis társaság eldobott csikkjeit. Meg amúgy is – néz még egyszer utoljára fel – a legtöbb vasutas azt sem tudta az első sztrájkig, hogy mi fán terem ez a Cargo. Sokan meg még most sem tudják…

A reménybeli utasoknak pedig kezd elfogyni a türelmük, egyre zsugorodik a társaság. Megunják a várakozást, hazaszállingóznak, egy fiatal lány még beszól a munkahelyre: ne várják, nem tud bemenni ma. De legalább megpróbálta, akarta, mert bizony le kell majd dolgoznia a hiányzó napot – a főnöke biztos nem a csabai gyorssal jár be.

Olyanok is vannak, akiket igazán megérint a hír, hogy ki kell hagyniuk az adott napi vonatozást. Kisfiú jön a kövér anyjával, szép lassan bandukolva a sínek mellett. Mennénk az SZTK-ba – mondja diadalmas válaszként a csodálkozó szemekre, s mutatja a gyerek szemét – be van gyulladva. Gaskót ez nem érdekli – szól valaki a várakozók közül, és igaza van: a VDSZSZ sztrájkszervezője valószínűleg nem kalkulálta be a kis Norbika forrongó kötőhártyáját a munkabeszüntetés megálmodásakor.

De talán megtörténik a csoda: a távolban, ahol a sínek talán már összeérnek megjelenik egy csillogó pont, egy nagyon távoli vonat közeledik. Te Peti, milyen vonat lesz ez? – kiált be az irodába az egyik munkásarcú férfi. Az állomásfőnök pedig mély, brummogó hangján egyből lelohasztja a reményeket: Túl gyors, nem áll az itt meg – s a kérdező sűrű káromkodások közepette ül vissza a padra. Marika közben végez a dolgával, és kulcscsomóját lóbálva megosztja a szűk tréningnadrágját vizslató férfinéppel a bánatát: bizony ő is menne haza a szomszéd faluba, s reméli, hogy jön valami.

A hangosbemondó pedig – mintha csak erre várt volna – a semmivel össze nem téveszthető kistelepülési recsegős stílusban már közli is: Személyvonat érkezik Hatvanból és továbbindul Szolnokra. Ekkor már a nyolc órához közeledünk, a merészebbje már három és fél órája vár erre a pillanatra, ők a nap fénypontjaként tekintenek a lassuló szerelvényre. De olyan is akad, aki a legjobban időzít: kinyúlt rockerpólós kislány érkezik, és az éjfekete, imós hajának üde bájával úgy szökken fel a vonatra, hogy biztosra veszem, soha még csak nem is hallott Gaskó Istvánról, a VDSZSZ-t meg maximum valami új triphop bandaként tudja elképzelni. Megjegyzem, lehet, hogy jobb is így neki…

Ami viszont nem jó és nem hiányzik senkinek, hogy órákig, napokig ne közlekedjenek a vonatok. Sok helyen ugyanis a mindennapi megélhetés elengedhetetlen eszköze a vasút, egyszerűen szükség van rá: úgy kell, mint az orvosnak a beteg, vagy mint a temetkezési vállalkozónak a halál. Ami pedig egyre nyilvánvalóbb: Gaskó mester nem feltétlen népszerű az országban és ez meglepő módon a vasutasok köreiben is elmondható. Ez persze őt nem érdekli, érvényesíttetni akarja az érdekeket, sok ezer vasutas nevében akar pénzt kicsikarni az államtól. Bejelentette, hogy még folytatják a felfüggesztett sztrájkot, majd valamikor, talán bármikor.

Lelke rajta, de hogy inkább a Gaskónak gyúlna be a szeme világa! – néz a távolodó szerelvény után az öreg, és elindul haza a szatyrában csörömpölő üres üvegekkel. Ő ugyanis nem a vonatra várt, ahogy mondja: ő nem vár csodákra.