Harangtorony pápai áldással

Harangtorony épül a Balaton közepén, ahonnan tavasztól őszig délidőben hatalmas hangszórókkal sugározzák majd a környező tóparti települések templomainak harangszavát. A kézfogás harangját annakidején II. János Pál is megáldotta.

2002. március 27-én Rómában II. János Pál pápa megáldotta a kézfogás harangját, melyet négy szomszédos balatoni település, Keszthely, Hévíz, Gyenesdiás és Cserszegtomaj öntetett - vázolta a Balaton közepén fölállítandó harangtorony ötletét Vértesaljai András keszthelyi vállalkozó az InfoRádiónak. Hozzátette: 2006. június 6-án már beúsztatták a harangot a tó közepére.

A Balaton közepe bonyolult matematikai számítások szerint Balatonudvari és Balatonszárszó között, félúton van, nagyjából négy kilométerre a partoktól. Itt négy méteres a vízmélység, és nincs hajóút - ami azért fontos, mert ha a hajózási területre esne a tó közepe, akkor nem valósíthattuk volna meg az ötletet - mondta el a vállalkozó.

Vértesaljai András kifejtette, tud az ötletről Gyenesei István önkormányzati miniszter és Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke is. A BFT 10 millió forinttal járult hozzá a megvalósításhoz.

Idén tartjuk a főpróbát - jelentette ki a keszthelyi üzletember -, és 2009. március 27-étől a BFT szövetségébe tartozó mind a 179 település összes templomának harangja meg fog szólalni a magyar tenger közepén, delenként mindig másik.

A harangtorony éjszaka villogó, piros jelzést köteles adni - nyilatkozta Vértesaljai András. Egy olyan radarrendszer is lesz rajta, ami a hajóknak, vitorlásoknak jelzi majd a harangtorony hollétét. Az oldalaira speciális hangszórókat helyeznek majd, melyeknek ki kell bírniuk számos viszontagságot, például a tűző napot és az akár 120 kilométeres óránkénti sebességgel támadó szelet is.

A létesítmény csúcsán helyezzük el a Szentatya által megáldott, hófehér harangmásolatot - mondta a vállalkozó.
Forrás: inforadio.hu