Akaratlanul is utazott a koala

Frontálisan ütközött egy koala egy autóval Ausztráliában, a kocsi pedig 100 kilométeres tempóval még tízenkét kilométeren át vitte, mert az állat feje és egyik mancsa beszorult a hűtőrácsba.

Mindezek ellenére a koala csodával határos módon túlélte az ütközést és a kéretlen "fuvart", méghozzá súlyos sérülés nélkül. A kocsi vezetője csak útja végén vette észre az állatot, melyet csak úgy tudtak kiszabadítani, hogy egy ollóval szétvágták a hűtő rácsát.

A koala kórházba került, ahol némi fájdalomcsillapítót adtak neki - vélhetően igencsak sajoghatott a feje -, aztán enni és inni. Az állat ugyan jó ideig eléggé el volt "kenődve", legalábbis kábának tűnt, de pár óra múlva már teljesen magához tért és jó étvággyal falatozott.

A hím koalát máris "Ausztrália legszerencsésebb erszényeseként" emlegetik, s megmentői elnevezték "Ely 'Lucky' Grills"-nek, vagyis a Szerencsés Rácsos Elynek.

Szerencsés Ely 45 napig marad az Australian Wildlife kórházban, amelyet Steve Irwin, a néhai nagy természet- és krokodilvédő alapított. Az intézetben kikezelik egy chlamydiafertőzésből is.
Forrás: MTI