Kiemelték a helikoptert

Hétfőn délután négy órára sikerült kiemelni a Mosoni-Dunából azt a helikoptert, ami még szombaton szenvedett balesetet Magyarkimle térségében - értesült a HavariaPress.

A szerencsétlenül járt légijármű levált farokrészét már vasárnap kiemelték a vízből, mára pedig a gép többi részét is kiemelték és trélerre rakták a katasztrófavédelem és a Közlekedés-biztonsági Szervezet szakemberei. A munkálatokat jelentősen hátráltatta a viharos időjárás, ami miatt ma csak késő délelőttől tudták folytatni a műszaki mentést, és több mint fél kilométert kellett a vízen vontatniuk a törzset, amíg a magyarkimlei hídnál a kiemelésre alkalmas helyet találtak. A roncsot az üzemeltető telephelyére szállítják, és itt őrzik majd, amíg a szakmai vizsgálat azt szükségessé teszi. A független szakmai vizsgálat következő lépése a helikopter elsődleges átvizsgálása és a következőkben a motor, illetve a kormányszervek állapotának lehetőség szerinti felmérése, ellenőrzése. Annyi már bizonyos, hogy a kiemelést követően jelentős sérülések voltak láthatók a helikopter kabinrészén, ezek pontos eredetét ugyancsak a szakértői vizsgálat derítheti majd fel.
Forrás: Havaria Press