Jolie apukája békülne

A sajtón keresztül üzent lányának, Angelina Jolie-nak Jon Voight. Az Oscar-díjas színész egy internetes portálnak nyilatkozva gratulált unokái, Knox Léon és Vivienne Marcheline születéséhez.

Jon Voight és Angelina Jolie köztudottan nem ápolnak jó viszonyt egymással, állítólag évek óta nem is beszéltek, mert Angelina nem tudta megbocsátani, hogy apja még egész kisgyermek korában elhagyta őt, bátyját és imádott, megboldogult édesanyjukat, akinek egyedül kellett felnevelnie őket. Állítólag ez az oka annak is, hogy a színésznő, aki eredetileg Angelina Jolie Voight volt, egyszerűen elhagyta két keresztneve mögül apja nevét, s a világ már tulajdonképpen valódi vezetékneve nélkül ismerte meg őt.

Jon Voight jelenleg rendkívül elfoglalt a 24 című dráma forgatásával, lányának a The Insidernek egy forgatási szünetben nyilatkozva üzent.

"Kimondhatatlanul boldog vagyok, az egekben érzem magam. A mai világban minden, amiben reménykedhetünk, hogy az anyuka és gyerekek egészségesek. Nagyon izgatott vagyok és köszönöm, hogy eljuttatják a szeretetemet hozzájuk. Ha felhívnának, már ma ott lennék" - mondta a nagypapa.
Forrás: hirado.hu