Egy dán a Juvéban

Christian Poulsen jól tudja, hogy nem lesz könnyű dolga Olaszországban, de bízik benne, hogy gyorsan megszerzi a torinóiak szimpátiáját.

A Juventus szurkolói vegyes érzelmekkel fogadták a hírt, miszerint kedvenc csapatuk leigazolta Christian Poulsent. A dán válogatott középpályás teljesítményével ugyan semmi baja a torinói drukkereknek, ugyanakkor Poulsen korábbi megnyilvánulásai nem keltettek szimpátiát.

- Alig várom a kezdést, még akkor is, ha jól tudom, hogy az első néhány meccs különösen kemény lesz. Gondolok itt a korábbi incidensekre – emlékeztetett egykori balhéira Poulsen. – Úgy ismernek, mint provokátort, de emiatt nem aggódok. Ahol játszom, ott mindent kiadok magamból, és csak a győzelemmel törődöm. Büszke ember vagyok, kemény fejjel!
Forrás: samsungsport.hu