Bernáth Aurél-kiállítás nyílt

Bernáth Aurél festményeiből nyílt emlékkiállítás szombaton Tihanyban, a Bencés Apátság Galériájában; a kétszeres Kossuth-díjas művész harminc alkotása látható a Vallomás a vízről című tárlaton augusztus 31-ig.

"A mesterről egyértelműen ki kell mondanunk, hogy a XX. századi magyar képzőművészet egyik legnagyobb alakja" - fogalmazott a kiállítást megnyitó beszédében Udvardi Erzsébet festőművész, egykori Bernáth-tanítvány. Hangsúlyozta: azért is nagy öröm a Bernáth-kiállítás, mert az utóbbi időkben az újszerűség, a modernség címszavai alatt inkább csak "az értéktelen harsogott", és szerinte azt népszerűsítik ma is a művészeti életben.

Udvardi Erzsébet elmondta: Bernáth Aurél osztályában tanulta meg azt az "örök érvényű igazságot" - amelyet mestere többször is megfogalmazott, könyveiben leírt -, hogy a mű értékét két tényező dönti el: "a szellem kvalitása és a formálás ereje".

Ennél világosabban és tisztábban nem lehet a festészetről szólni - hangsúlyozta Udvardi Erzsébet, aki évtizedek óta Badacsonytomajon él és alkot, és akit - Egry József és Bernáth Aurél után - szintén a Balaton kiemelkedő festőjeként jegyeznek.

Az egykori Bernáth-tanítvány szerint a mester szigorúságának is köszönhető, hogy a növendékei szinte kivétel nélkül a művészi pályán maradtak, és közülük többen jelentős alkotók lettek. Udvardi Erzsébet külön is megemlítette "a mester legkedvesebb és legtehetségesebb" tanítványát, Csernus Tibort, aki néhány hónapja hunyt el Párizsban.

Udvardi Erzsébet köszönetét fejezte ki a Bencés Apátságnak, hogy 1977 után - amikor még élt a mester - most ismét teret biztosított Bernáth Aurél "magas szintű, elragadó művészetének bemutatásához".

Nagy T. Katalin művészettörténész Bernáth Aurél munkásságát méltatva azt emelte ki, hogy az igazi tájfestő mindig "a maga lelkére formálja a látott tájat, s a nagyok általában "lírai indíttatású alkotók, inkább költők, mint regényírók".

A művészettörténész szerint Bernáth Aurél "a vágyak és álmok tájait" festette, mintha részese akart volna lenni a csodának, ám ő sosincs benne a tájban, hanem annak mindig távoli szemlélője. Megjegyezte, hogy Bernáth tájképeinek üzenete "ijesztően aktuális": az ember kiűzetett a tájból, de a vágya élteti a hitre, a szeretetre, hogy része lehessen "a hegy és víz varázslatos összhangjának".
Az apátsági galériában szombaton megnyitották a tavaly elhunyt Kosáry Domokosnak, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének grafikáiból és festményeiből összeállított kamarakiállítást is; ez a tárlat is augusztus 31-ig látható.

Forrás: MTI