Kocsizás Kocson

Kocsitoló versenyt rendeznek vasárnap délután a kocsi, azaz a könnyű szekér szülőfalujában, a Komárom-Esztergom megyei Kocs községben. A jubileumi versenyre elkészítették annak a kocsinak a működőképes változatát, amellyel Mátyás király először utazott Bu

A versenyre nevezett 15 csapat a falu főutcájának két kilométeres szakaszán tol végig egy 380 kilós szekeret. Az ötfős legénységből a táv felénél egy embert lecserélhet a csapat - ismertette a kiírást Szabó Andrásné főszervező.

Szombaton a Faluházban a kocsi történetével foglalkozó tudományos konferenciát tartanak, majd délután kettőtől a falu főutcáján bemutatják a rekonstruált eredeti kocsifogatot, emléktáblát avatnak és felvonulnak a kistérség és a szomszédos települések fogatai, majd előfutamok kezdődnek.

A döntőre vasárnap négy órakor kerül sor, előtte versenyen kívül három női csapat mérkőzik meg egymással kocsitolásban.

A vetélkedőt annak emlékére rendezik meg, hogy a gyors és könnyű szekeret e település kisiparosai fejlesztették ki az 1200-as években. A szerkezet újszerűségére jellemző, hogy a "kocsi" szóval és változataival ma több európai nyelven ugyanazt a közlekedési eszközt jelölik.
Forrás: MTI