Szuperosztályt avattak

Emelt szintű betegellátó osztályt adtak át csütörtökön a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban, az osztály szolgáltatásait térítés ellenében vehetik igénybe a betegek - mondta az átadáson Varga Gábor főigazgató-főorvos.

Kétágyas szobákat alakítottak ki fürdőszobával. A 18 férőhelyes osztályon 24 órás szakápolásban, szükség esetén orvosi ellátásban részesülnek a betegek. Gyógyulásukat, rehabilitációjukat egyénre szabott ápolás segíti. A szolgáltatások igénybevételéért naponta 7.500 forintot kell fizetni.
Az osztály kialakítására egy meglévő épületben 5,5-6 millió forintot fordítottak. A számítások szerint 60 százalék fölötti kihasználtság mellett már nem lesz veszteséges az osztály működtetése.
Az új osztály megnyitása alkalmából tartott sajtótájékoztatón a főigazgató-főorvos beszámolt arról, hogy az év első öt hónapjában a betegforgalom 24 százalékkal csökkent a három évvel korábbihoz képest. 2005. első öt hónapjában havonta 5.000 beteget láttak el, az idén ez a szám 3.866-ra zsugorodott. Magyarázatképpen Varga Gábor rámutatott: a területen kívüli betegellátás szűkíti a térségi ellátás lehetőségét, ugyanakkor tény, hogy a győri megyei kórház több szakmában egyedüli ellátó hely lett a Nyugat- és Közép-Dunántúlon. A területen kívüli ellátottak aránya ügyeleti időben megháromszorozódott - közölte a főigazgató.

Január és május között a bevételek meghaladták az 5 milliárd 269 millió forintot, ebből közel egymilliárd saját bevétel volt, 31 százalékkal több az előző év azonos időszakánál. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) származó bevétel 9 százalékkal haladta meg a tavalyi összeget.

A bevételeknél 200 millió forinttal többet költöttek kiadásokra.

A kórház orvoslétszámát a főigazgató jónak minősítette. A rezidensekkel együtt közel 400 orvos gyógyít az intézményben - mondta, hozzátéve ugyanakkor, hogy kevés a szakdolgozó és komoly gondot jelent egyebek között a műtős- és fizikoterápiás asszisztensek utánpótlása.

A magyar szakdolgozói létszám egyharmada az európainak - közölte Varga Gábor.

A főigazgató kitért arra, hogy az elmúlt időszakban végrehajtott reform több lépését visszavonták. A megvásárolt széfeket - 200 van belőlük - ajándékba adják azoknak, akik 10.000 forinttal támogatják a fekvőbeteg-intézményt.
Forrás: MTI