Roma stratégia létrehozása

Semmi okát nem látom annak, hogy belpolitikai hisztériakeltésből rendkívüli állapotot hirdessenek meg Olaszországban s ezzel az emberi és kisebbségi jogokat sértő, a törvénykezést és a bíróságot megkerülő intézkedéseket hozzanak – jelentette ki Léva

A testület július 9-én 336 szavazattal elfogadta azokat a több képviselőcsoport, így a szocialisták részéről is benyújtott javaslatokat, melyek elítélik az olasz kormánynak a roma lakossággal szemben foganatosított intézkedéseit.


- A mostani döntés még inkább indokolja közös európai roma stratégia létrehozását, mely kizárná hasonló esetek megismétlődését – hangsúlyozta a magyar képviselő.

- Az olasz hatóságok döntése semmibe veszi az emberi és alapvető szabadságjogokat, az egyenlőség és a megkülönböztetés-mentesség elvét, valamint a magánélethez fűződő és adatvédelmi jogokat. Egyértelmű faji és etnikai alapú diszkrimináció történik egy uniós tagállamban – jelentette ki a magyar képviselő és örömét fejezte ki, hogy az Európai Parlament felemelte szavát az ügyben.
Forrás: MTI