Savakat készítettek

Vízkőoldót, háztartási sósavat és trisót állítottak elő abban az illegális vegyi üzemben, amelyet a vám- és pénzügyőrség munkatársai fedeztek fel egy helvéciai tanyán - tájékoztatta a szervezet kommunikációs osztálya szerdán az MTI-t.

A Bács-Kiskun megyei tanyáról a nyomozók keddi ellenőrzésük során 5.920 liter alapanyagot, 2.491 liter készterméket, 352,5 kg trisót, közel 50.000 címkét, valamint a töltésre és címkézésre szolgáló berendezést foglaltak le, melyek összértéke közel 3 millió forint - áll a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) közleményében.

A Védjegy- és Szerzői Jogvédő Alapítvány szakértőjével közösen tartott ellenőrzésen lefoglalt termékeket a vásárlók megtévesztésére alkalmasnak találták, ugyanis a flakon, a kupak, illetve a matricán lévő szöveg tördelése, elhelyezése megegyezik egy 1995 óta legálisan gyártott és forgalmazott termékével.

A házkutatás után a cég könyvelőjénél előkerültek az értékesítést igazoló számlák és bizonylatok is.
Leopold Róbert, a VPOP kommunikációs osztályának munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy bejelentést követően jutottak el a tanyára.

A vegyi üzemet működtető cég ellen áru hamis megjelölése bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
Forrás: MTI