Suchman-Vona vita

Élő adásban közvetítené Suchman Tamás és Vona Gábor vitáját a Duna Televízió - közölte az MTI-vel kedden Cselényi László, a közmédium elnöke.

A kisebbik köztévé első embere jelezte: már mindkét felet tájékoztatták a javaslatról.

Két napja, a Magyar Rádió Vasárnapi újság című műsorában kezdeményezett nyílt vitát Suchman Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője a Magyar Gárda ügyében a szervezet vezetőjével, Vona Gáborral

A szocialista politikus a műsorban azt mondta: tisztázni szeretné a "gárdás közönség előtt", hogy a szervezet valóban nemes célokért küzd-e, amiként ezt vezetői hangsúlyozzák.

Suchman Tamás utalt arra, hogy bírálatokat kapott a Magyar Gárdától, ő azonban nem ijed meg, és nyílt vitában szeretné tisztázni a gárda valódi küldetését.

A képviselő a vita kezdeményezését a műsorban jelentette be, Vona Gábornak közvetlenül nem jelzett - olvasható a közszolgálati rádió honlapján.
Forrás: MTI