Régészeti kiállítás

Időszaki régészeti kiállítást láthatnak keddtől az érdeklődők Bükkábrányban, abban a Borsod megyei községben, amelynek bányájában tavaly megtalálták a világ legöregebb lábon álló erdejét, a csaknem nyolcmillió éves mocsárciprusokat.

Az időszaki kiállítás jelentős része is erre épül, hiszen kevesen tudják, hogy nemcsak mocsárciprusokra bukkantak, hanem egy újkőkori - 7 ezer évvel ezelőtti - település maradványait is megtalálták a régészek a bükkábrányi bányában folytatott ásatás során, amely jelenleg is tart - számolt be a részletekről Veres János kutatásvezető régész az MTI-nek.

Hozzátette: a tárlat teljes anyagát Bükkábrányból és mintegy öt kilométeres körzetéből válogatták össze, Csincse, Mezőkeresztes, Mezőnyárád, Tard térségéből. A kiállításon 132 tárgy látható, amely 13 korszakot mutat be, és nyolc települést érint.

Az egy héten át, július 14-ig látogatható régészeti tárlatot a IX. Bükkábrányi Alkotónapok keretében rendezték meg, különlegessége, hogy az előkerült leleteket ebben a formában első ízben tekintheti meg a közönség.
Forrás: MTI