Iegor Reznikoff (Iegor Reznikoff), az Université Paris X Nanterre professzora, aki a XI-XII. századi templomi akusztika szakértője, mindig dúdolgatott egy-egy helyiségbe belépve, hogy ráérezzen az épület hangzására. A tudóst igen meglepte, hogy milyen jó az akusztikája azoknak a barlangoknak, amelyek falát őskori festmények díszítik. Reznikoff - hogy felfedezését ellenőrizze, csapatával végiglátogatta Franciaország barlangjait, ahol képzett énekesek segítségével tíz kiváló akusztikájúra bukkantak - olvasható a LiveScience című angol nyelvű tudományos hírportálon.

"A késői paleolitikumban az európai ember többnyire a barlangokban lelt menedékre. A fáklyák gyenge fényt adtak, így az őskori vadászok hangjukat visszhangszondaként (szonárként) használták, hogy eligazodjanak egy újonnan felfedezett barlang szűk járataiban" - magyarázta Iegor Reznikoff a LiveScience-nek adott interjúban.

A kőkorszaki művészek mamutok, bölények, kőszáli kecskék és más állatok rajzait hagyták az utókorra, valamint kiterjedt festékfoltokat, többnyire vöröseket a keskeny járatok mentén, valamint a sarkokban. Kiváló példája a paleolitikum barlangfestészetére a franciaországi Lascaux, ahol a falakat rajzok ezrei borítják.

Mint Reznikoff rámutatott, a barlangokban az esetek 90 százalékában a festmények olyan helyen találhatók, ahol a legjobb az akusztika. Sok helyen csontból készült sípokat és furulyákat találtak a régészek, ám a szakemberek korábban nem tudták, hogy volt-e kapcsolat a hangszerek és a falfestmények között.

"A barlangfestészet a rituálé része volt, amelyet a kőkorszak embere gyakorolt" - emelte ki a kutató, aki szerint a hely akusztikai tulajdonságai határozták meg, hogy milyen állat rajza hová került: a visszhangnak feltehetően az adott vad hangjára kellett emlékeztetnie.

Egyébként a visszhang és a kőkorszaki festészet összefüggése nem csupán a barlangokban figyelhető meg. Provence-ban, a Merveilles-tó partján fekszik az hatalmas szikla, amelyet a régészek kőoltárnak neveztek el, és amelyen ezernél több rajz található.

"A tóparton a visszhang utánozza a dallamokat, s igazi élvezet lehetett egy ilyen helyen énekelni, vagy valamilyen hangszeren játszani. Könnyű elképzelni, hogy milyenek lehettek az énekszóval és kürtjátékkal kísért ünnepségek" - vélekedett a zenetudós.