Japán belharc

A jövő városi gépjárművének tartják a hibrid meghajtású - hagyományos üzemanyaggal és elektromos árammal egyaránt használható - gépkocsikat. A Honda 2009-ben már sorozatban gyártandó új kiskocsija viszont a Priusénál jóval alacsonyabb árával csábítgatja a

A japán Toyota gyártja - Prius típusnévvel - a legnagyobb számban eladott hibrid-hajtású autót. Benzinmotorja nemcsak a kocsit, hanem annak akkumulátorát is tölti.

A sűrűn lakott területeken a Priust elektromos meghajtással érdemes vezetni, villanymotorjai tehát a beépített akkumulátorról nyerik az áramot. A telepek egyébként hálózati áramról is feltölthetők). Autópályán, vagy nehéz terepen azonban a Prius a benzines motorjával halad.

Szinte minden valamire való autógyár készít már félig-meddig kísérleti célú kettős, azaz hibrid meghajtású autókat. Ám ezek drágábbak, noha a környezetkímélőbb üzem és a kisebb benzinfogyasztás révén korszerűbbek, ráadásul cipelniük kell a második motor, meg az akkuja helyfoglaló terhét is.(Magyarországra csak külföldről lehet hibridet behozatni, a hazai márka-képviseletek listáin június elsején még egyetlen hibrid-autó sem szerepelt, a Magyar Járműimportőr Szövetség adatai szerint).

Az üzemanyag árának idei folyamatos rekord-döngetései azonban végre az amerikaiakat is ráébresztették arra, hogy takarékoskodniuk kell a benzinnel, pedig ott negyedannyit sem kérnek érte a kutaknál, mint Európában. Erre figyelt fel a legnagyobb japán gyártó, a Honda. Tavaly a környezetkímélő, FCX Clarity nevű hidrogén üzemanyagcellás kísérleti járművét mutatta be, idén pedig döntött egy új, benzines-elektromos hibrid kisautó nagy szériában megvalósítandó gyártásáról.

Takei Fukui gyártásigazgató egy május végén, a japán fővárosban megtartott sajtókonferencián jelentette be, hogy terveik szerint 2009 végén kezdik szállítani az új hibrid kiskocsit. A Honda Press közlése szerint szerint külsőleg hasonlítani fog a Clarity-re, ám a mai hibridek ötezer dolláros árával szemben csak kétezerbe fog kerülni. Jórészt annak köszönhetően, hogy eleinte a már használatos nikkel-fém akkumulátorokkal szállítják.

A megerősödő konkurenciát tapasztalva, a Toyota viszont hibridjeinél áttér a könnyebb és erősebb (s persze jóval drágább) lithium-ion akkuk használatára.
Forrás: MTI