A 2500. föllépés

Bejárta már szinte az egész világot, Magyarországon áprilisban csak Veszprémben 29 koncertet adott, július 20-án Írországban lesz a 2500. hangversenye Hegedűs Endre zongoraművésznek.

Hegedűs Endre elmondta az MTI-nek, hogy nagyon szereti Írországot, a délnyugati része festői vidék, gyönyörű parkokkal, várakkal és a tengerbe zuhanó sziklafalakkal, sok turistával és meglehetősen szerény kulturális programmal. Ott van Killarney városa is, ahol többször játszott már, s most július 20-án ott adja a világrekordnak számító 2500. koncertjét.

Két hetet tölt Írországban, és hét koncertet ad három városban. Programján romantikus mesterdarabok szerepelnek olyan szerzőktől, mint Ludwig van Beethoven, Frédéric Chopin és Liszt Ferenc.

A művész a hatalmas koncertszámról magyarázatként elmondta, hogy ifjú pianistaként annakidején, az Országos Rendezőiroda (ORI) szervezésében napi 2-3 ifjúsági koncerten is játszott.
Az 54 éves, világszerte ismert magyar művész csak áprilisban Veszprémben, a Művelődési Központban 29 alkalommal ült zongorához, de előtte művelődéstörténeti órát tartott 14 és 18 év közötti fiataloknak a játszott darab keletkezéséről, a korról, amelyben a mű született, s a kortárs művészetekről. Ezt a zenei-oktatói munkát nagyon szereti, mert úgy tapasztalja, hogy van foganatja - tette hozzá.

Forrás: MTI