Utcán landolt a vitorlázórepülő

A reptérre való visszatérés közben kényszerült leszállni egy vitorlázórepülő Kisapostag belterületén - tudta meg a HavariaPress.

Szombaton este hat óra körül történt az eset a Fejér megyei településen: a dunaújvárosi Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság egyik versenyzőjének vitorlázórepülője alól elfogyott a felhajtó erő, miközben a verseny helyszínére tartott visszafelé.

A pilóta kinyitotta a gép motorját, de az nem indult el, így a légellenállás megnövekedése miatt a gép sokat veszített a magasságából. A repülő a József Attila utca és Móra Ferenc utca kereszteződésében álló telekre landolt. Leszállás közben a József Attila utcában elért egy elektromos vezetéket, a bal szárny beleakadt egy villanyoszlopba, ami a gépet 180 fokkal megpördítette, majd egy kerítésen landolt.

Az eset során a nyíregyházi pilóta nem sérült meg, viszont egy parkoló Nissan Micra típusú személyautó megrongálódott. Egy arra kanyarodó másik személygépkocsiban ülők centiméterekkel kerülték el a balesetet, ők is sérülés nélkül megúszták. A helyszínelés után a gép roncsait 15-20 ember emelte ki a kertből, majd a pilóta társai szállítókocsira rakták a gépet, és a reptérre vitték

Forrás: MTI