Rendőrök elleni erőszak

Tizenkét embert gyanúsítottak meg a hatóságok hivatalos személy elleni erőszakkal a tegnapi tüntetésekről előállított, csaknem 60 ember közül - értesült a HavariaPress.

Szombat este összesen 57 demonstrálót kísértek be a kerületi kapitányságokra, a budapesti homoszexuális felvonulás illetve az azzal szembeni ellentüntetések helyszínéről.

Az elrendelt őrizetbe vételek pontos számáról a BRFK sajtóosztályán későbbre ígértek tájékoztatást, az előállítottakat garázdasággal, hivatalos személy elleni erőszakkal, valamint rongálással gyanúsítják. Mint ismert, délutánra egy homoszexuális felvonulást és több ellentüntetést is bejelentettek a pesti Andrássy útra; a rendőrség mindegyik bejelentést tudomásul vette. Miután azonban több helyszínen is atrocitások kezdődtek, a rendőrség oszlatni kezdte az ellentüntetők csoportjait.

Először az Oktogonon volt komolyabb konfliktus a menet ellen demonstrálók és a rendőrök között, többeket onnan állítottak elő. Az ellentüntetők számos helyen megrongálták a kordonokat, a Hősök terén pedig megbontották a burkolatot és a rendőrökre támadtak. Az ütközetekben az eddigi információk szerint nyolc rendőr és hat civil sérült meg, illetve 12 rendőrautóban keletkezett kár. A demonstrációk este nyolc órára értek véget, a belváros közlekedése 21 óra körül állt helyre.

Forrás: Havariapress