Csonttal karmol a béka

Szokatlan védekező mechanizmusra leltek a Harvard Egyetem biológusai: egyes afrikai békák fenyegetés esetén a lábujjukban elhelyezkedő hegyes csontokkal átszúrják saját bőrüket, és karmokként használva ezeket, képesek megsebesíteni ellenségeiket. Eredmény

David C. Blackburn, a Harvard Egyetem PhD hallgatója Kamerunban vizsgálódva találkozott az ökölnyi méretű békák egyikével. Miután felvette, a béka vadul hadonászni kezdett a hátsó lábaival, és sikerült véresre karmolnia a kutatót.

Az Egyesült Államokba visszatérvén Blackburn átvizsgálta 63 békafaj múzeumi példányát. Tizenegy, Közép-Afrikában honos faj esetében a lábujjak végén elhelyezkedő csontok hegyesek és kampósak voltak. Karomnak mégsem nevezhetők, mivel csupaszok - a gerincesek valódi karmaival ellentétben nem borítja őket keratinburok, és ugyanolyan bőrön kell áthatolniuk, mint amely a béka egész testét fedi.

Ezeket a békákat néhányszor említi ugyan a szakirodalom 1900 és 1925 között, de keveset tudni róluk - az akkori kutatók például gyakran úgy vélték, hogy az átszúrt bőr a példányok preparálásának következménye.

Kamerunban ezeket a békákat megsütik és megeszik, a törzsi vadászok pedig hosszú dárdákkal vagy machetákkal ejtik el őket - nyilvánvalóan kerülve a sérülés veszélyét.
Blackburn most az afrikai békák élő egyedeit szeretné vizsgálni, hogy megtudja, a csontocska visszahúzása aktív vagy passzív folyamat-e, valamint hogyan regenerálódik a sérült bőr a karom visszahúzása után.

Forrás: MTI