Feketemunkásokat és gyerekeket dolgoztatnak

Szőlőmetszésen dolgoztatott egy egyéni vállalkozó 14 feketemunkást a Komárom-Esztergom megyei Mocsán, közülük négyen 14 évesek voltak, egyikük pedig 13 éves - közölte a munkaügyi felügyelőség igazgatója.

Az akcióban részt vett a rendőrség is, a kilenc felnőttből egyet előállítottak, mivel körözés alatt állt - mondta el a csütörtöki ellenőrzés részleteiről Jankó Zoltán. Az elkövető visszaesőnek számít, mivel korábban szintén bejelentés nélkül foglalkoztatott munkásokat. A súlyos munkaügyi jogsértések miatt a felügyelőség bírságot szab ki. A "Kánikula-kommandó" elnevezésű akciósorozatban augusztus közepéig fokozott ellenőrzések várhatók, tette hozzá az OMMF Közép-dunántúli Munkaügyi Felügyelőségének igazgatója.
Forrás: MTI